Kincseim!

Ma egy csodálatos nap van, minden és mindenki nyitott a szerelemre. Ugye?

Most tovább vezetlek benneteket, de előtte elmondanék még egy kis mesét. Egy mesét mely olyan csodálatos, és ami talán nem is mese, hanem egy igaz történet egy bátor és erős királyfiról, aki azt gondolta, és azzal az elhatározással indult útnak, hogy megkeresse az ő egy igaz szerelmét. Már találkozott vele álmaiban, már tudta, hogy milyen érzés összeölelkezve összeolvadni azzal a drága másikkal, mégis úgy érezte, azt gondolta, hogy az a másik emberi testben van, és hogy meg is fogja találni.

Elindult ez a királyfi és mielőtt elindult volna három dolgot vett magához a hosszú és fáradságosnak tűnő útra. Először is, vitte a legfontosabbat a magában talált kincsek közül, a legdrágábbat, az intuícióját. Azt a fajta megérzést, ami soha nem hagyta cserben, ami vezette és amire bátran és feltétel nélkül oda tudta magát bízni. Aztán magával vitte még a szenvedélyt, a tüzet, a mindeneket mozgató és átható erőt, mely mélyen a szívében gyökerezett és időnként meg is jelent testében mint forró és perzselő vágy. Aztán a harmadik a türelem volt, az a fajta türelem, amit talán megfigyelői állapotnak is nevezhetnénk, hogy képes volt mindent egy kicsit magasabbról is megszemlélni. Ez a szemlélési mód lehetővé tette, hogy nem reagált túl semmilyen érzelmet, vagy mások cselekedetei közül a támadóakat rá nézve, hogy nem akart semmit és senkit meggyőzni az igazáról, és mert a szeme előtt és a szívében tartotta azt a vágyat, azt a célt, amiért elindult.

És vajon hogyan, milyen körülmények között fogja ő meglátni, megtalálni kedvesét. Talán egy sárkány karmaiból kell kiszabadítania, vagy egy másik, egy hatalmas kényúrtól kell elrabolnia, vagy rabszolgatartótól kell megvennie. Mindezek a lehetőségek adottak, de nem.

Egyik este a tűznél, amint éppen vacsorája utolsó falatkáját fogyasztotta, elébe került egy kiscica. És ez a kiscica persze mesebeli cica volt, ahogyan megszólalt máris oroszlánná változott és amint tovább beszélt, máris felrepült az égbe és sólyomként suttogta utolsó szavait a fülébe. „Akit keresel, megmutatom neked, nincs is oly messze, ha rám bízod magadat, elvezetlek hozzá.” Nosza, fogta a legény a kardját, felhúzta csizmáját és felpattant lovára. „Akkor menjünk!” „Nem kell hozzá ló, nem kell hozzá vágtatnod sehova. Csak ülj vissza tűz mellé és figyelj. Figyelj a tűzbe, nézd és meg fogod látni, mert ott van, a tűzben.” A legény, aki mint mondtam egyúttal királyfi is volt, visszaült a tűz mellé és el kezdte bámulni a tüzet, de semmit sem látott, hiába erőltette szemeit, hiába káprázott már a füle is, nem látta meg benne azt, akit keresett. De a nagy koncentrálásban és a látni akarásban, annyira kifáradt, hogy végül mély álomba zuhant. És ott akkor végre meglátta, akit keresett. Egy csodálatos angyalszerű lény lépett oda hozzá, és a nevén szólította. Ő felállt, kidörgölte szemeit, majd kézen fogta ezt a csodát, aki legkisebb szavával is hegyeket tudott megmozgatni benne, majd magához húzta és szerelmes szavakat suttogott a fülébe. Reggel persze semmire sem emlékezett, ugyanúgy kelt, mintha mi sem történt volna, úgyanúgy indult az útjára, és ugyanúgy tágra nyitott szemmel nézett be minden porta udvarára és minden palota kapuján, hogy vajon ott van-e az ő kedvese. És ez így ment és megy, míg világ a világ.

És mit akartam én ezzel a kicsit búsra sikerült mesével nektek elmesélni, elmondani? Mi a történet úgymond tanulsága számotokra? Már tudjátok, hiszen egészen eddig minden üzenetünkben erről szóltunk. Hogy az a másik ott van bennetek, ne kívül keressétek, ne tegyétek tűvé az egész világot, átgázolva mindenen és olykor mindenkin. Hanem forduljatok befelé és ott belül, ott mossátok tisztára azt a kelyhet, amibe ez a csodálatos energia, a Szerelem megérkezhet, és amit kitölthet.

A királyfi jól indult el, már minden adott ahhoz, hogy megtalálja kedvesét, van ugye intuíciója, van szenvedély benne és az iránytűje is működik. Vannak segítő állatai, képes kommunikálni saját részeivel, melyek képesek átváltozni és mutatni számára az utat. Csak a fátyolon még nem tud átnézni, ehhez álomállapotba kell kerülnie, hogy észrevegye azt, ami igazán fontos, hogy ott van minden benne és a szeme előtt, nem kell keresnie.

Mert már minden itt van.

És erre volt ez a mese egy kis példa, egy aprócska figyelemfelkeltő történet, hogy átérezzétek és a fantáziátokat használva, társul szegődve a királyfi mellé meglássátok, hogy hol a megoldás.